Divaroza

Újszülött fotózásnál:

Az újszülött fotózásra a legideálisabb időpont a baba 5-12. napos korában van, hiszen ekkor még mélyen tudnak aludni. 14-21 napos kor között csak nagyon jól alvó babákat lehet fotózni, akik nem hasfájósak. Koraszülött babák esetében természetesen ez változik. Ebben az esetben a fotózást a kórházból való hazaérkezést követő egy héten belül kell megvalósítani.

Kérlek, amint a pici megszületett (és már te is olyan állapotban vagy), értesíts engem egy SMS-ben vagy e-mailben, és amint lehetőséged van, egyeztessünk a pontos időpontot illetően.

Minden esetben előre megbeszéljük, hogy neked melyik szín és milyen stílus tetszik a legjobban. Ennek fényében fogok felkészülni a fotózásra. A kellékek száma nincs korlátozva, valamint a rendelkezére álló idő sem. Mivel egy újszülött immunrendszere még nagyon törékeny, ezért a kellékek higiéniájára és a saját egészségemre is kiemelt figyelmet fordítok.

Általában 3-6 órás lehet a fotózás, ez teljesen a babától függ.

Nagyon fontos a nyugodt fotózáshoz: anyatej vagy tápszer. A tele pocak nagyon fontos, hogy mélyen és nyugodtan aludjon a babád. Munkátokhoz, család hobbijához kapcsolódó kiegészítőkkel, esetleg friss virággal tudtok még
készülni. Közös családi fotókhoz sima fehér felső (atléta/ top/csőtop), farmer jól jöhet. Az sem baj, ha szűk a felső, melltől felfelé készülnek képek, nem fog látszódni.

Az előválogatott, retusált képekhez a linket 3 héten belül elküldöm nektek. Ezekből választhatjátok ki, melyik képeket szeretnétek a csomag részeként megkapni. A képeket rajtatok kívül senki más nem láthatja, nem tölthetitek le és ha végeztetek a választással, eltávolítom őket az internetről. A kiválasztott képeket pedig megkapjátok tőlem digitálisan. A képek minőségének megőrzése érdekében semmilyen körülmények között nem szolgáltatok ki nyers képeket senkinek. Nagyon köszönöm a megértésed!

Összesen 20 db retusált fotót adok át, amely 5-10 családi képet tartalmaz, valamint ajándék 10 db fotót fekete-fehérben is elkészítek. (Te választhatod ki, melyik 10 legyen az)

Az árakért és további részletekért kérlek nézd meg újszülött fotózás árajánlataimat.

Természetesen igen. Minden további fotó 1600 Ft/db, családi fotó 2000 Ft/db áron kérhető.

Kismama fotózásnál:

Az ideális idő a kismama fotózásra a terhesség 27-33. hete között van. Ekkor még aránylag kényelmesen tudnak mozogni a kismamák és még nem annyira megterhelő a szervezetnek, valamint a pocak is szépen gömbölyödik ekkorra.

Természetesen ha csak a 33-36. hétben tudsz jönni, azt is megpróbáljuk megoldani. De ekkor rizikósabb (hiszen közel a szülés dátuma), kényelmetlenebb és kellemetlenebb lehet számodra.

Ennek elkerülése végett javaslom, hogy ne hagyjátok a végére, hiszen a cél az, hogy egy mesés, örömteli alkalommal és csodás képekkel gazdagodjatok.

Kérlek, a kismama fotózás előtt minimum 4-6 héttel jelentkezz nálam, így biztosan megtaláljuk a Neked legmegfelelőbb időpontot.

  • Kérlek küldj nekem pár olyan képet, amik tetszenek neked és szívesen látnál vissza hasonlókat a saját fotóidon, legalább egy héttel a fotózás előtt.
  • Ha különleges kérésed, igényed van, kérlek azt jóval előbb jelezd. Szeretek alaposan felkészülni a fotózásra és adott esetben beszerezni a szükséges kellékeket.
  • Fehér póló, top, ing/blúz, ami jól mutat rajtad és a párodon is
  • Párodnak: alkalmi öltözet (öv-cipő színben azonos legyen)
  • Kék farmer, párodnak is
  • Fekete póló, top, ing/blúz, ami jól mutat rajtad és a párodon is
  • Pici cipőcskék, ultrahang kép, bármi aminek örülnél ha viszont láthatnád a képeken
  • Fehér,fekete és testszínű fehérnemű, pánt nélküli melltartó
  • Kiegészítők: nyaklánc, karkötő, stb. (nem kötelező, csak ha te szeretnéd)
  • Cipők, magas sarkú/talpú cipő (adott esetben javítja az alakot a képen)
  • Párodnak cipő: alkalmi, lazább (minden cipő esetén kérlek tisztítsd meg a talpát teljesen a fotózásra)

Természetesen a pároddal/családoddal közösen is készíthetünk fotókat. Azt kérlek kalkuláld bele, hogy ennek a csomagban foglalt időbe bele kell férnie, tehát akkor kevesebb kép készül csak rólad.

A fotózások elsősorban Budapesten és környékén zajlanak, eltekintve néhány kivélteltől.

Természetesen. Van is külön kültéri fotózás csomagom, kérlek a részletekért nézd meg az árajánlataimat: kismama fotózás árajánlatok

Először is kérlek nézd meg és válaszd ki, hogy melyik csomag a legszimpatikusabb számodra: kismama fotózás árajánlatok.
Ha már megvan az elképzelés, vagy, ha netán nem találtad meg a számodra megfelelő csomagot, esetleg segítségre van szükséged a választáshoz, kérlek írj nekem üzenetet , melyben tudjuk egyeztetni a további részleteket, valamint hogy melyik időpont lenne a legmegfelelőbb számodra.

  1. Először is egyeztetni fogunk egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot és a legfontosabb részleteket.
  2. Majd át kell utalnod nekem az előleget (ez attól is függ melyik csomagot választod, megbeszéljük a konkrét összeget). Erre azért van szükség hogy biztosan számíthassak rád a fotózáson a megbeszélt helyen és időpontban, hogy ne raboljuk egymás idejét, sem másét (fodrász, sminkes, stúdió tulaja, stb.). Remélem elfogadható ez az indok. Természetesen az előleg beleszámít a vegső összegbe.
  3. A foglalásod akkor érvényes, ha az első két pont teljesült.

Ez attól függ, hogy melyik csomagot választod, valamint hogy készül-e smink és haj is előtte. A fotózás maga általában 1 vagy 2 órás, a smink és haj elkészítése 1-1.5 óra. További információért kérlek nézd meg a csomagajánlataimat: kismama fotózás árajánlatok

Az előválogatott, retusált képekhez a linket 3 héten belül elküldöm nektek. Ezekből választhatjátok ki, melyik képeket szeretnétek a csomag részeként megkapni. A képeket rajtatok kívül senki más nem láthatja, nem tölthetitek le és ha végeztetek a választással, eltávolítom őket az internetről. A kiválasztott képeket pedig megkapjátok tőlem digitálisan.

A képek minőségének megőrzése érdekében semmilyen körülmények között nem szolgáltatok ki nyers képeket senkinek.

Nagyon köszönöm a megértésed!

A foglalásodat minimum 14 nappal a megbeszélt dátum előtt kell lemondanod. ( a foglaló nem visszatérítendő) Abban az esetben, ha szülés vagy egyéb egészségügyi okok miatt (pl. biztonsági okokból befektettek a kórházba) nem tudsz részt venni a fotózáson és már a 7 napon belül vagyunk, akkor az előleg 50%-át fel tudod használni nálam egy másik fotózásra. De kérlek ebben az esetben is értesíts amint tudsz. Köszönöm.

Természetesen igen. Minden további fotó 3500 Ft/db áron kérhető.

AllEscortAllEscort